A szerelem és a párkapcsolat csodálatos lehet, pozitívan tud hatni az emberre. Kivirul, ragyog kívül és belül is, látszik, hogy teljes és boldog. Azonban vannak olyan emberek, akikkel a párkapcsolat csak az elején ilyen, aztán pokollá változik - és nem, nem arra gondolok, amikor testi bántalmazásba torkoll minden veszekedés. Arra gondolok, amikor az egyik fél lelkileg tartja fogva a másikat, nem hagyja érvényesülni, meg akar neki szabni mindent. A saját tapasztalatom pedig azt mutatja, nem menekülünk ezekből, mert szerelmesnek tartjuk magunkat, úgy érezzük, nem szabad, és félünk attól, hogy boldogtalanok leszünk. Pedig nem kellene félnünk kilépni az ilyen kapcsolatból...

Ismét saját tapasztalatokból szeretnék kicsit átadni, mert sajnos nekem is volt részem ilyen kapcsolatban. Soha nem emelt rám kezet, soha nem éreztem úgy, hogy bánt vagy megfojt, de utólag visszagondolva valóban nem voltam boldog mellette. Ehhez pedig sajnos a rossz utat választottam, hogy rádöbbenjek, és máshoz menekültem, miközben azt, hogy van egy párkapcsolatom, kizártam arra az időre. Akkor mondta egy kedves barátom, miközben éjszaka sétáltunk, és kicsit beszélgettünk az akkori helyzetről, hogy ő azt választaná a helyemben, akihez menekültem - a miértre egyszerű választ adott: "Mert boldog vagy!". Az volt a pillanat, amikor rájöttem, hogy igaza van, és akkor még én is elhittem, hogy azért vagyok boldog, mert ott van az a másik valaki. Őszintén szólva nem azért voltam felszabadult és boldog, hanem azért, mert nem hagytam, hogy befolyásoljon az az ember, aki fogva tartott. Ha pedig okosabb lettem volna, kilépek abból a kapcsolatból már akkor, amikor az első jeleket felismerem. De mik is ezek?

• Nem mersz bizonyos dolgokat elmondani neki. Az álmaidat, a vágyaidat, a gondolataidat, mert tudod, hogyan reagálna. Tudod, hogy csak azt vágná a fejedhez, hogy ez hülyeség, hogy soha nem sikerülne, hogy neki nincs ehhez kedve.
• Megszabja, mit tehetsz a saját testeddel. Nem lehet kék a hajad, nem hordhatsz szoknyát, nem sminkelheted magad, vagy bármi. Ez csak pár példa.
• Nem beszélhetsz bárkivel, nem barátkozhatsz akárkivel, mert féltékeny lesz, és akkor is elkezd veled veszekedni, ha tudja, miről beszéltek, ha tudja, hogy őt véded, akkor is téged hibáztat.
• Nincsenek mély és komoly értekezéseitek az élet legapróbb problémájáról sem. Úgy igazán nem is beszélgettek semmiről. Ha mégis lenne egy téma, amiről szívesen beszélgetnél, sőt, akár vitáznál is vele, egyszerűen érezteti (vagy ami még rosszabb, közli), hogy neki van igaza, te hülye vagy, és kész.
• Pórázon tart - persze, átvitt értelemben. Ha programot mersz szervezni, és nem szólsz neki, egyből bevágja a durcit, te meg már sírva esedezel a bocsánatáért.
• Többször szóvá teszi az apróbb hibáidat is, ezáltal nem mered felvenni a kedvenc ruháidat sem.
• Ha véletlenül mersz az engedélye nélkül változtatni a külsődön, legyen az hajfestés, hajvágás vagy mondjuk egy tetoválás vagy piercing, addig szajkózza, mennyire nem tetszik neki, és nem áll jól neked, amíg nem engedsz a nyomásnak.
• Meg akar változtatni, hogy a saját világának megfelelővé formáljon. Legyen az bármilyen belső vagy külső tulajdonság, amin változtatni akar, el akar tüntetni, elő akar idézni.
• Amikor kikapcsolod magadban a 'párkapcsolat-érzékelőt', ergo tényleg offolod az egészet a francba, csak, hogy kicsit neked is jó legyen, tudj pihenni, kikapcsolódj, teljesen megváltozol. Mintha tényleg szerelmes lennél egy egészséges párkapcsolatban.

Lesarkítva: Nem üt meg, nem pofoz fel, nem töri el a bordád, nem hagy maga után monoklit, amit hetekig alapozózhatsz; de talán sokkal nagyobb károkat okoz, mert a bizalmad mások felé eltűnik, sőt, magaddal sem vagy tisztában, mert mindig csak a negatívat hallatta. Persze, ha tettlegességig fajul, akkor IS ki kell lépni, illetve meg kell tenni a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy ne legyen még nagyobb baj (gondolok itt távoltartásira, feljelentésre, stb.), de a lelki abúzus is legalább ugyanolyan komoly dolog, mint a testi bántalmazás. Szóval ha valaki magára ismer, az ne hagyja, hogy a végtelenségig tönkretegye valaki, aki nem fogadja el úgy, ahogy van. Mert ez minden, csak nem szerelem. Maximum részedről, de részéről biztosan nem. Lépj ki, amíg teheted, és minél előbb szakíts meg minden kapcsolatot vele!

A végére még egy kis személyes: Igen, tudom, hogy az, ami a múltban történt, nem szép dolog, és büszke sem vagyok arra, hogy egy másik ember ölelésébe menekültem, de nem is bánom. Erre pedig rettentő egyszerű a magyarázat: Másképp nem szabadultam volna ki a kalitkából ennyire egyszerűen, valamint a bizalmam is romokban hevert volna. Az már csak hab a tortán, hogy valószínűleg nem tudtam volna, hogyan működik egy igazi kapcsolat, és mennyire jó is tud lenni. Arra sem jöttem volna rá, hogy nem minden az én hibám, akármennyire is ezt gondoltam, illetve arra sem, hogy a "csak vagyunk egymás mellett"-nél a semmi is boldogabbá tesz. Azóta pedig több, mint 2 éve élek párkapcsolatban valaki mellett, aki szöges ellentéte a fent említett illetőnek, és tisztában van a 'más ölelésébe menekülésem' történetével is.