Elkezdtem már a napokban gondolkozni, hogy kellene egy kis változás a blogot illetően, valami semlegesebb design, felület, amit mégis kedvemre variálhatok, például a színekkel. Vannak régebbi logóim a narkotikusshoz, ám nem akartam ezeket felhasználni, és mivel előszeretettel rövidítettem mindig is a blogjaim nevét írásban, így megszületett a mostani logó. Egyelőre kifejezetten tetszik, de még bőven változhat az egész. Sok mindenen szeretnék még változtatni, de ezek csak apróbb változtatások lesznek, semmi extra. Tartalmilag marad minden a régiben.

Szóval egyelőre ilyen mini-káosz van az oldalon, nézzétek el, hogy nem igazán passzol semmi semmihez, sajnos ennyire telik az időmből, de igyekszem mindent összhangba hozni. Talán így már a facebook oldalt is használatba fogom venni... végre valahára. Merthogy az is van, csak nem igazán használom semmire.

Miért borítasz fel mindig mindent azzal, hogy visszavánszorogsz az életembe, ahol már rég nem kaptál soha ülőhelyet? ... Van egy bizonyos személy, még a kamaszkori önmagam ismerte meg, vagy legalábbis azt hitte, megismerte, és őszintén kedvelte, túlságosan is. Majd történtek olyan dolgok, amik az akkori énemet padlóra küldték, elég erősen megviselték, és ott kezdődött el a bizalmatlanságom az emberek felé. Majd pár hónappal azután, hogy teljesen eltűnt az életemből, megkeresett egy új esélyt kérve. Naivan rábólintottam, "de több nem lesz", mondtam magamnak és neki egyaránt. Na, persze, meg ahogy azt elképzeltem... Ismét padló, talán még rosszabbul érintett, mint az első, mert most tudtam magamat okolni. Ezek után nem vágytam másra, csak, hogy lezárjam, hogy a szemébe mondhassam mindazt, amit éreztem, hogy aztán vége lehessen ennek az egésznek. Volt még egy alkalom, amikor próbálkozott, ekkor én már csak tényleg arra vágytam, hogy leüljek vele, elmondjak mindent, és elsétáljak. Végleg... Gondolom, mondanom sem kell, ez sem történt meg, újfent eljátszotta az esélyeit, ismét átverve éreztem magam, és azóta igazából talán egyszer írt, mi van velem, én meg megmondtam neki, hogy ha ennyire nincs kivel társalogjon, inkább ne jussak eszébe...

És azt hittem, itt a vége a történetnek, de nem, nem lehet ennyivel lezárni az egészet. Tegnap megint felbukkant, és egy pár órára kibillentett az egyensúlyból, amibe olyan jól beleszoktam.

Holnap vagy vasárnap érkezem bejegyzésekkel, és igyekszem megírni párat előre is, aztán kiderül, mire lesz energiám. Sajnos akkora káosz van a munkahelyemen perpillanat (és még nincs december meg karácsonyi hajtás sem, el nem tudom képzelni, mi lesz akkor), hogy minden percben kikészülök, de nem baj, mert a cél lebeg a szemem előtt - erről is szeretnék írni majd. No, meg néhány videojátékról is, mivel én magam és párom is megszállottjai vagyunk nem egy játéknak, és karácsonyra meg is lepjük/tük magunkat kettő újdonsággal. No, meg ott vannak azok a dolgok, amikről még mindig nem voltam képes írni... róka, szedd már össze magad!

p.s. Ez nem egy magyarázkodós bejegyzés, csupán szerettem volna update-elni, valamint magamnak is itt hagyni némi üzenetet, miszerint ülljek le, és írjam már meg, amit hónapok óta akarok.

Érkezem a hét legvégén, addig is: Imádlak Titeket!

A barátok jönnek-mennek, ezt már korábban leírtam a sziás bejegyzés kapcsán, de alapvetően sokáig nem tudtam ezt elfogadni. Nem akartam, hiszen ragaszkodó típus vagyok, ebből pedig következik, hogy nem szeretem, ha el kell válnom valakitől. Akkor sem, ha  megbántott, és egy életre elintézte, hogy ne tudjam ugyanúgy szeretni, mint előtte. Egyszerűen képtelen voltam megválni emberektől lélekben, bár már nem voltak mellettem. Aztán, ahogy teltek az évek, és eljött egy hosszú barátság vége, úgy döntöttem, én zárom le azzal, hogy mindent, amihez köze volt, eltüntetem... Levágtam a közös képekről és hasonlók. Majd írtam egy hosszú üzenetet neki, miszerint nekem ennyi elég volt abból, ami volt. Mert ez nem volt barátság, ez egy érdeken alapuló valami volt, amiből nekem még annyi hasznom sem volt, hogy szeretve éreztem volna magam. Ekkor tanultam meg ténylegesen azt, ha valaki nincs többé mellettem, az nem feltétlenül rossz, és igenis nyitnom kell az újak felé, ezzel lehetőséget nyújtva nekik is és önmagam számára is.

Ez a bejegyzés most szólhatna akár erről is hosszabban, de most szeretnék megragadni néhány embert, róluk írni. Vannak köztük, akik régebb óta az életem részei, bár voltak hullámvölgyek - vannak, akikkel a kevés beszélgetés ellenére is úgy érzem, ugyanúgy barátok vagyunk. S vannak, akikkel még gyerekcipőben járunk ketten, de mégis tudom, valami jó fog kisülni ebből.

Tegnap, mikor felnéztem este az oldalra, szokásos módon végiggörgettem, van e új hozzászólás bárhol, majd a chat-ben láttam izziee üzenetét, és megállt bennem az ütő. Nem hittem el, hogy kikerült a blog a gportál főoldalára, soha nem történt ilyen, még csak a portálajánlóban szerepeltem egyszer egy blogommal, de az sem volt nagy durranás. Hatalmas öröm ez nekem, és köszönöm Nektek! Hiába definiálom személyesként a blogot, elvégre rengeteg mindent azért osztok meg, hátha tudok valami újat mutatni, amibe ti is beleszerettek, esetleg tudok tanácsokkal szolgálni, különböző élethelyzeteket bemutatva a saját életemből pedig átvészelni a nehéz időszakokat.

Köszönöm mindenkinek, aki bízott, bízik bennem és a narkotikussban! Ígérem, nem hagyok itt mindent (szó nélkül, hehe), és amint lesz egy kis erőm és időm, megírom, amit már rég meg kellett volna írjak.

Itt vagyok. Megérkeztem. Tartok valahol az életemben, egy olyan ponton, ahol úgy érzem, jól alakul minden, ahol képes vagyok 100%-ban önmagam lenni. Van egy párkapcsolatom, ami remekül működik, s most jó az az állapot, ami van, bár volt pár nap, amikor nem volt jó érzésem ezzel kapcsolatban - ez szerencsére elmúlt. Van egy munkahelyem, ami, ha nem is tökéletes, de legalább biztosít egy jó anyagi hátteret, s a társaság is kellemes. Kezd alakulni egy barátság, amivel kapcsolatban szintén pozitív vagyok. Mindezek mellett pedig jól vagyok, a családom is jól van (bár most unokaöcsém betegeskedik, de szerencsére semmi komoly).

Tehát megérkeztem, itt vagyok, ez pedig csak amolyan értekezés magamról - önmagam felé...

Ma egy kedves ismerőssel, akit avanzsáljunk át baráttá, elmentem felfedezni a szia+-t. Elsősorban azért, mert tetszett a képek alapján a hely atmoszférája, meg azért is, mert érdekelt, mik vannak, találok e valami cukit magamnak. Aztán azért is, hogy elköltsek némi pénzösszeget. Ezután eredetileg a Szputnyik-ba is elmentünk volna, de ahhoz nem volt már kedvem, és sokkal cukibb dolgokat találtam, így kávéztünk, beszélgettünk, és azt hiszem, mondhatom azt, hogy randevúztam a várossal. Ismételten...

És most jön az a pont, hogy megkérek mindenkit, aki csak negatívan tud Budapestre gondolni: vagy ne olvassa tovább, vagy ne reagáljon a bejegyzésre, főleg ne úgy, hogy mennyire nincs igazam. Nyilván nem vagyunk egyformák, és számomra igenis van némi szépség a fővárosban.