Rengeteg kellemetlen tapasztalata lehet az embernek, ezeknek pedig lehetnek negatív hatásaik a jövőben. Például a sok rossznak köszönhetően az ember kevésbé engedi bizalmába a párját, ami egy ideig még érthető is, de van egy pont, amit ha átlép két ember együtt, már nem lehet életben tartani ezen hatásokkal az amúgy teljesen működőképes kapcsolatot.

Ez a bejegyzés nem arról fog szólni, hogyan tegyük túl magunkat azon, ha valami rosszat tapasztaltunk a korábbi párkapcsolataink alatt. Nem is javaslom, hogy úgy tegyetek, ahogyan én tettem, mert nem jó megoldás, és kinyírja a lelket. De szeretném bemutatni azt, mennyire nehéz olykor rájönni, hogy a hibás nem te vagy - és, hogy rengeteg kellemetlen mellékhatása lehet annak, hogy sokáig húztad a nem megfelelő emberrel.

Írtam már a korábbi kapcsolatommal kapcsolatban, így nem titok, hogy valamilyen szinten abuzív kapcsolatban éltem. Igaz, nem sokáig, és őszintén azt sem bánom, hogy megtapasztaltam, bár ha választhatnék, kitörölném az illető emlékét az életemből. Lényeg a lényeg, hogy nem voltam önmagam mellette, mert nem lehettem önmagam. Nem engedte. Ez pedig szépen lassan tönkretett. Ahogyan az is, hogy féltékenykedett, még akkor is, amikor tudta, kivel és miről beszélünk, amikor ezalatt a beszélgetés alatt is őt védtem, amikor ennek ellenére ő fogta és lelépett, hogy majd akkor beszél velem, amikor elmúlik hisztirohamom. Aztán bőgve hívtam fel, mert én elhittem, hogy én hibáztam. Az is kikészített, hogy ha rossz kedvem volt, egyből azt kaptam meg, majd beszél velem, amikor lehet velem beszélni. Nem hallgatott meg. Nem tudta, mi folyik a fejemben. Nem vette észre, hogy menekülök tőle...

Megismertem valakit, egy idősebb férfit, és beszélgettünk. Eleinte indokolatlanul semmilyen volt a kapcsolatunk, aztán elkezdtem bízni benne, és ő is bennem. Elmondta, ki ő, bár nevetséges módon, de a lényeg: tudtam, ki rejlik a névtelensége mögött, és ennek ellenére sem csökkent az érdeklődésem. Olyan jó volt végre, hogy valaki engem akar anélkül, hogy meg akarna változtatni, és azt hiszem, így visszatekintve tudom, miért volt olyan nehéz elengedni a múltat, amikor ott voltam ezzel a férfival kettesben. Amikor fél doboz cigaretta elfogyott, amikor nem bírtam semmit mondani, csak folytak a könnyeim. Azt hiszem, az volt az a pillanat, amikor elszakadt az egyébként nagyon erős kötél, amivel magához kötött valaki, aki nem velem akart lenni, hanem azzal, amivé átformált.

De elengedtem, felülkerekedtem, és sajnos a legrosszabb módon sikerült továbblépnem. A megcsalásról mind tudjuk, hogy nem szép dolog, hogy mennyire szörnyű, ha kiderül, a párunk megcsalt. Tisztában voltam ezzel a ténnyel előtte is, utána is, és akkor is, amikor megtörtént. Soha nem gondoltam volna, hogy pont én fogok valakit megcsalni, és ami a jelenemet, jövőmet illeti, biztos vagyok abban, hogy nem fog megtörténni megint. Azonban akkor és ott nem érdekelt, mi lesz. Nem éreztem magam rosszabbnak vagy mocskosnak amiatt, mert megtörtént. Akkor és ott nem az a lány voltam, aki párkapcsolatban él valakivel (és itt most teljesen vonatkoztassunk el a milyenségétől és a körülményektől), hanem a lány, aki önmaga akart lenni. Aki ismét uralkodni akart a teste, a lelke és az élete felett. És ítéljen el bárki, de kellett ez az arconcsapás ahhoz, hogy tudjam, nem miattam nem jó, nem én vagyok a hibás, nem miattam nem működik.

A gondok amúgy mélyebben gyökereztek, mint akkor gondoltam, mert tényleg, nem csupán arról volt szó, hogy például nem jó vele a szex. Nem is az volt a legnagyobb gondom, hogy konkrétan fájt vele az a 10 perc is, mert akkoriban betudtam annak, hogy tapasztalatlan vagyok. Arra pedig végképp jó volt, hogy odaadtam magam az idősebb férfinak, hogy kiderült, nem velem van a baj.

Ellenben amikor már azt is megmondja, hogy például nem rendelhetsz a saját pénzedből magadnak műraszta tincseket, hogy megtudd, jól állna e, az már több, mint árulkodó jel. Mert, ha még arról lett volna szó, hogy teszemazt, magamra tetováltatok valamit, aminek semmi értelme, rendben van. De itt olyan dolgokról volt szó, amiket, ha nem jön be, akkor fogom, és kiszedem. Szóval igen, valóban megcsaltam valakit, akit egykor szerettem, és aki egykor szeretett, de amikor megtörtént, ő már rég nem érzett irántam semmit. Ennek ellenére ő kövötelete vissza azt, amit ajándékba kaptam tőle, mondván, én csak kihasználtam. Valóban, mert én voltam az, aki hónapokig küzdött még, hogy megmentse a kapcsolatot, aki azt hitte, még mindig szerelmesek egymásba, aki még ott, abban a pillanatban is küzdött magával, amikor már tudta, hogy nincs visszaút, és igenis meg fog történni. De én használtam ki őt... Ráadásl olyan dolgokat vágott a fejemhez, amiket azok sem mondtak soha, akik kibeszéltek, és röhögtek rajtam a suliban - mert ha valamiről, akkor erről aztán tényleg nem tehettem soha, és egyszer nem kaptam ezzel kapcsolatban negatív megszólalást senkitől... csak tőle.

Ekkor döntöttem el azt, hogy végleg megszakítom a kapcsolatot vele, és ha nem érti meg, még fel is jelentem zaklatásért - mert az nem volt elég, hogy elküldtem, és letiltottam, hiszen még édesanyámnak is írt. De egy idő után eltűnt, mert nem reagáltam már az üzenetére. Azóta képes vagyok kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni, egy olyanban, ahol nem korlátoznak.

A tanulság ebből az egészből? Őszintén megmondom, ha van, akkor csupán annyi, hogy nem biztos, hogy a Te hibád. Nem kötelező magadat hibáztatni valamiért, ami nem megy. Mert két emberes móka egy kapcsolat, és ha te mindent megteszel, ami tőled kitelik, akkor miért is lenne a Te hibád? Viszont egy dolgot tudok mondani, mint tanács: Ne jussatok el addig, hogy megcsaltok valakit. Annak ellenére, hogy nem érzem magam rossznak ettől, ott fog fityegni életem végéig a címke rajtam, hogy 'megcsaló' - és vannak, akik nem feltétlenül értenék meg, miért is tettem, és emiatt nem vennének emberszámba. Másfelől pedig mindenki másképp dolgozza fel, és lehet, hogy össszetörsz lelkileg. Főleg, ha még kötődni is kezdesz a másikhoz, aki viszont nem akar tőled semmi mást. Úgyhogy inkább ne tegyétek... tényleg. Ha nem működik, vessetek véget a kapcsolatnak, de ne csaljatok meg senkit.